Időjárásunkat egy tőlünk délre elhelyezkedő mediterrán ciklon alakítja.
A ciklon áramlási rendszerében délnyugat felől enyhe, nedves, ugyanakkor északról hidegebb léghullámok érkeznek fölénk. A két levegőfajta éppen felettünk keveredik majd egymással, ezért továbbra is változékony, az átlagosnál hűvösebb időre számíthatunk. Szerda napközben a ciklon középpontja közelebb kerül hazánkhoz, ezért megvastagszik a felhőzet és egyre többfelé várható eső, zápor.

Csütörtökön már felszakadozik a felhőzet, de kisebb esők, futó záporok még előfordulhatnak majd. Hűvös idő várható, a legmagasabb nappali hőmérsékletek 10 fok körül alakulnak majd, de különösen szerdán, a tartósabban csapadékos helyeken nem lesz melegebb 6-7 foknál.

Péntekre már eltávolodik térségünkből a ciklon, mögötte pedig egyre szárazabb levegő érkezik fölénk. Napközben már többnyire napos időre számíthatunk, ennek ellenére azonban csak kissé erősödik a nappali felmelegedés.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Szerda: többnyire erősen felhős, vagy borult idő várható, legfeljebb néhol süthet ki rövid időre a nap. Eleinte csak néhol, majd a déli óráktól már egyre többfelé várható eső, zápor. Az északi, északkeleti szél megélénkül, időnként megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 7-9 fok között alakul. Késő estére 3-5 fok közé hűl a levegő.

Csütörtök: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Elszórtan előfordulhat kisebb zápor. Az északi, északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 1-3 fok között alakul. A délutáni órákra 9-11 fok közé melegszik a levegő.

Péntek: többnyire napos idő várható, csak néhol növekedhet meg a gomolyfelhőzet. Csapadék nem várható. Az északi szél élénk, néhol erős lesz. A reggeli órák hőmérséklete 0 fok körül alakul, többfelé lehet gyenge fagy. A délutáni órákra 10-12 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a hétvégétől jelentős felmelegedés kezdődik, beköszönt az igazi tavaszi idő. Többnyire napos, száraz idő várható, időnként azonban gyenge frontok súrolhatnak minket, ezekből futó záporok is előfordulhatnak majd.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: ciklon, enyhülés, enyhül, tavasz, tél, csapadék, eső, időjárás