Ma még nem várható lényeges változás időjárásunkban, folytatódik az átlagosnál enyhébb idő. Az időnként erősebben megnövekvő felhőkből elszórtan fordulhatnak elő kisebb záporok, emellett azonban több-kevesebb napsütésre is számíthatunk.

Keddtől egy tőlünk délre örvénylő mediterrán ciklon hatása alá kerülünk, így változékonyabbra fordul időjárásunk. A ciklon áramlási rendszerében délnyugat felől enyhe, nedves, észak felől pedig hidegebb léghullámok érkeznek fölénk. A két levegőfajta felettünk keveredik egymással, ennek hatására többnyire felhős, szeles, időnként csapadékos időjárásra számíthatunk. Jelentős csapadék ugyan nem valószínű, de kisebb esők, záporok, elsősorban a megye déli felében több alkalommal is előfordulhatnak majd. A ciklon hátoldalán hűvösebb levegő érkezik fölénk, mérséklődik a nappali felmelegedés.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Hétfő: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Elszórtan előfordulhatnak kisebb záporok. Az északnyugati szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 11-13 fok között alakul. Késő estére 6-8 fok közé hűl a levegő.

Kedd: többnyire erősen felhős idő várható, helyenként azonban átmenetileg felszakadozhat majd a felhőzet. A reggeli, délelőtti órákban még többfelé, a későbbiekben már csak szórványosan várható kisebb eső, zápor. Az északi, északkeleti szél élénk, néhol erős lesz. A reggeli órák hőmérséklete 4-6 fok között alakul. A délutáni órákra 8-10 fok közé melegszik a levegő.

Szerda: többnyire erősen felhős idő várható, helyenként azonban elvékonyodhat, felszakadozhat a felhőzet. Szórványosan várhatók kisebb esők, záporok. Az északi, északkeleti szél megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 1-3 fok között alakul. A délutáni órákra 8-10 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: az átmeneti változékonyabb, hűvösebb idő után, a hétvégétől erős felmelegedés kezdődik.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: változékony, eső, tavasz, csapadék, időjárás