A Kárpát-medence felett északkeletire fordul az áramlás, amellyel több hullámban egyre hidegebb, eleinte még száraz levegő érkezik fölénk.
Hétfőn átmenetileg a napsütésé lesz a főszerep, ennek ellenére azonban már mérséklődik a nappali felmelegedés, a délutáni hőmérsékletek többnyire 10 fok alatt maradnak majd, a hajnali órákban pedig már gyenge fagyok is előfordulhatnak.

Kedd napközben egy magassági hideg lépcsepp, hideg légörvény érkezik fölénk, ennek hatására beborul az ég és átmenetileg egyre többfelé várható eső, havas eső, a későbbiekben esetleg havazás, hózápor, jelentős csapadék azonban nem valószínű. Hideg, szeles, kellemetlen idő várható, a legmagasabb nappali hőmérsékletek többnyire 5 fok alatt alakulnak majd. Szerda reggel még előfordulhat kisebb havas eső, esetleg havazás, majd fokozatosan eltávolodik a hideg örvény, csökken a csapadékhajlam, a délutáni órákban már több-kevesebb napsütésre is számíthatunk.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Hétfő: változóan felhős, napos idő várható, csapadék nem lesz. Az északkeleti szél megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 7-9 fok között alakul. Késő estére 2-4 fok közé hűl a levegő.

Kedd: többnyire erősen felhős, vagy borult idő várható, csak néhol szakadozhat fel a felhőzet. Napközben többfelé várható eső, zápor, a későbbiekben havas eső, havazás. Az északi szél erős, néhol viharos lesz. A reggeli órák hőmérséklete 0,-2 fok között alakul. A délutáni órákra 2-5 fok közé enyhül a levegő.

Szerda: többnyire erősen felhős idő várható, legfeljebb a délutáni órákban szakadozhat fel a felhőzet. Eleinte még előfordulhat kisebb havas eső, havazás, majd napközben csökken a csapadékhajlam. Az északkeleti szél megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 0 fok körül alakul. A délutáni órákra 7-9 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a hét második felétől már erősödik a nappali felmelegedés, de az éjszakák még eleinte fagyosak lesznek. Az átmeneti enyhülés után, vasárnaptól újabb lehűlés valószínű.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: enyhül, tavasz, ciklon, időjárás, havazás, tél, , csapadék, eső