Nyugati, délnyugati áramlással továbbra is igen enyhe, váltakozó nedvességtartalmú léghullámok érkeznek fölénk, ezért a következő napokban is folytatódik a változékony, az átlagosnál jóval melegebb idő.
Vasárnap nyugat felől egy újabb csapadékzóna éri el hazánkat, hatására egyre többfelé várható eső, zápor. A legmagasabb nappali hőmérsékletek a több felhő miatt általában 7-10 fok között alakulnak majd, tehát még így is jóval enyhébb idő várható az ilyenkor szokásosnál.

Hétfőre elhagyja térségünket a csapadékzóna, mögötte felerősödik a délnyugati áramlás, amellyel már szárazabb és az eddigieknél is enyhébb levegő érkezik fölénk.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

szombat.jpg

Szombat: többnyire változóan felhős, napos idő várható, helyenként azonban tartósabban ködös időszakok is előfordulhatnak majd. A délnyugati szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 10-12 fok között alakul, ennél hűvösebb a tartósan ködös tájakon várható. Késő estére 5-7 fok közé hűl a levegő.

vasárnap.jpg

Vasárnap: erősen megnövekszik a felhőzet és egyre többfelé várható eső, zápor. A délnyugati szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 4-6 fok között alakul. A délutáni órákra 7-10 fok közé melegszik a levegő.

hétfő.jpg

Hétfő: változóan felhős, napos idő várható, csapadék nem valószínű. A délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 4-6 fok között alakul. A délutáni órákra 11-13 fokig melegszik a levegő.

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a jövőhét elején tovább melegszik az idő, kedden helyenként 16-17 fokot is mérhetünk majd. Szerdán még folytatódik az enyhe idő, de napközben egy mediterrán ciklon hatására már egyre többfelé várható eső. A ciklon hátoldalán hideg levegő érkezik fölénk, csütörtöktől jelentősen visszaesik a hőmérséklet, de télies idő nem várható.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: január, enyhe, tél, csapadék, időjárás