Európa északnyugati területei felett ciklonok örvénylenek, a Kárpát-medence pedig ezen ciklonok előoldali, meleg áramlásába tartózik.

Nyugati, délnyugati áramlással váltakozó nedvességtartalmú, egyre enyhébb léghullámok érkeznek fölénk, ezért a következő napokban további erős felmelegedés várható, de az időjárás változékony jellege egyelőre megmarad.

Időnként gyenge csapadékzónák érhetnek el bennünket, ezekből szórványosan kisebb esők, záporok is előfordulhatnak majd, jelentős csapadék azonban nem valószínű. Az erősen felhős ég mellett, több-kevesebb napsütésre szinte mindennap számíthatunk, legfeljebb néhol lehetnek tartósan borult, vagy ködös időszakok. 

Az éjszakák egyre inkább fagymentesek lesznek, napközben pedig egyre nagyobb területeken emelkedik a hőmérséklet 10 fok fölé. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

null

Kedd: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett, több-kevesebb napsütés is lehet. Néhol tartósan ködös időszakok is előfordulhatnak. Csapadék nem valószínű. A délnyugati szél gyenge lesz. A délutáni órák hőmérséklete általában 7-9 fok között alakul, de a ködös tájakon ennél hűvösebb lesz, míg a tartósan napos helyeken ennél melegebb. Késő estére 2-4 fok közé hűl a levegő.

null

Szerda: gyakran lesz erősen felhő az ég, emellett azonban napos időszakok is előfordulhatnak majd. A délnyugati szél gyenge marad. A reggeli órák hőmérséklete 0 fok körül alakul, többfelé képződhet köd. A délutáni órákra 7-10 fok közé melegszik a levegő.

null

Csütörtök: a változóan felhős ég mellett, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Csapadék nem valószínű. A délnyugati szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 1-3 fok között alakul, többfelé képződik köd. A délutáni órákra 10-13 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a következő egy hétben is folytatódik a változékony, az ilyenkor szokásosnál több mint 10 fokkal melegebb idő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: enyhe, felmelegedés, időjárás