A Kárpát-medencétől délkeletre egy mediterrán ciklon örvénylik, ennek csapadékzónája azonban határainkon kívül marad, ezért a következő napokban sem számíthatunk havazásra, többnyire napos, száraz idő várható. A ciklon hátoldalán erős áramlással sarkvidéki eredetű, hideg levegő érkezik fölénk, így folytatódik a lehűlési folyamat, vasárnap már nappal is 0 fok körüli, vagy kicsivel ez alatti maximum hőmérsékletek várhatók, de az északi szél miatt még ennél is alacsonyabb lesz a hőérzetünk.

Hétfő napközben még szeles idő várható, majd az esti óráktól nyugalomba jut felettünk a hideg levegő, mérséklődik a légmozgás, éppen ezért kedd hajnalra már erősebben lehűl a levegő. A tartósan derült, szélvédett tájakon általában -7,-10 fok közötti minimum hőmérsékleteket mérhetünk majd. Kedd napközben eleinte folytatódik a napos idő, majd a délutáni óráktól már erősebben is megnövekedhet a felhőzet, de csapadék nem várható.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Vasárnap: a változóan felhős ég mellett, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk, csapadék nem várható. Az északi szél megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 0 fok körül alakul. Késő estére -2,-4 fok közé hűl a levegő.

Hétfő: túlnyomóan napos, száraz idő várható. Az északi szél megélénkül, néhol megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete -5,-8 fok között alakul. A délutáni órákra 0,-2 fok közé melegszik a levegő.

Kedd: változóan felhős idő várható, több-kevesebb napsütéssel. Csapadék nem várható. Az északi szél megélénkülhet. A reggeli órák hőmérséklete -7,-10 fok között alakul. A délutáni órákra 0,-2 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a jövőhét közepéig folytatódik a hideg, téli idő, majd ezt követően fokozatos enyhülés valószínű.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: fagy, eső, lehűlés, , tél, csapadék, időjárás