A következő napokban eleinte folytatódik az enyhe idő, majd a hétvégére jelentős lehűlés várható, visszatér az ilyenkor szokásos, igazi januári idő. Szerdán még csak elszórtan alakulhat ki kisebb eső, zápor, majd csütörtökön egy mediterrán ciklon éri el megyénket, egyre nagyobb területeken várható csapadék. Az éjféli órákig még többnyire esőre számíthatunk, majd péntek hajnaltól a magasban érkező hidegebb levegő hatására már néhol havas eső, hó is előfordulhat majd.

Pénteken eleinte még többfelé számíthatunk gyenge vegyes halmazállapotú csapadékra, majd napközben fokozatosan felszakadozik a felhőzet, a délutáni órákban helyenként a nap is kisüthet. Tovább mérséklődik a nappali felmelegedés, de a hőmérsékletek még mindig pozitív tartományban maradnak.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Szerda: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Elszórtan előfordulhat kisebb eső, zápor. A nyugati, északnyugati szél megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 5-8 fok között alakul. Késő estére 2-4 fok közé hűl a levegő.

Csütörtök: napközben erősen megnövekszik a felhőzet és egyre többfelé várható eső, zápor. Az esti óráktól helyenként havas eső is előfordulhat majd. A délkeleti szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete -1,-3 fok között alakul. A délutáni órákra 4-6 fok közé melegszik a levegő.

Péntek: eleinte borult idő várható többfelé esővel, havas esővel, majd napközben csökken a csapadékhajlam, felszakadozik a felhőzet. Az északnyugatira forduló szél megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 0 fok körül alakul. A délutáni órákra 1-3 fokig melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a hétvégétől további lehűlés várható, vasárnap már nappal is fagyni fog. Kisebb hóesések, hózáporok előfordulhatnak majd, jelentős havazás azonban egyelőre nem valószínű.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: hófúvás, havazás, tél, , időjárás