Északnyugati áramlással továbbra is hideg levegő érkezik a Kárpát-medence fölé, ezért folytatódik az átlagosnak megfelelő hőmérsékletű, vagy annál kissé hidegebb idő. Tőlünk délre ugyanakkor egy ciklon örvénylik, melynek áramlási rendszerében kissé enyhébb, nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, ezért a következő néhány napban még meglehetősen változékony időre számíthatunk.

Péntek estig gyakran lesz erősen felhős, vagy borult az ég, csak néhol szakadozhat fel a felhőzet, illetve süthet ki a nap. Számottevő csapadék nem várható, de csütörtökön, főleg a megye déli, délkeleti tájain kisebb havas eső, hószállingózás is előfordulhat majd.

Olvasói felvétel; köszönjük!
Olvasói felvétel; köszönjük!

Szombattól szárazabb léghullámok érkeznek fölénk, egyre nagyobb területeken szakadozik a fel a felhőzet, ennek következtében pedig kissé már erősödik a nappali felmelegedés.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Csütörtök: többnyire erősen felhős, vagy borult idő várható, néhol azonban rövid napos időszakok is előfordulhatnak majd. Elszórtan előfordulhat kisebb vegyes halmazállapotú csapadék. Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 2-5 fok között alakul. Késő estére 0,+2 fokig hűl a levegő.

Péntek: többnyire felhős időre számíthatunk, csak néhol lehetnek rövid napos időszakok. Néhol előfordulhat jelentéktelen csapadék. Az északnyugati szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 0,-2 fok között alakul. A délutáni órákra 3-5 fokig melegszik a levegő.

Szombat: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Az északnyugati szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 0 fok körül alakul. A délutáni órákra 5-7 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a jövőhét elejétől jelentős enyhülés kezdődik, de az időjárás változékony jellege megmarad.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: csapadék, felhő, napsütés, , ősz, eső, tél, időjárás