Északnyugati áramlással váltakozó nedvességtartalmú, továbbra is hideg léghullámok érkeznek fölénk, ezért a következő napokban is folytatódik a változékony, az átlagosnak nagyjából megfelelő idő. Erősen felhős, illetve rövid napos időszakok váltakoznak majd egymással, de inkább a felhők lesznek túlsúlyban. Számottevő csapadék sehol sem valószínű, de elszórt kisebb eső, esetleg havas eső, főleg a megye délkeleti tájain időnként előfordulhat majd. Éjszakánként 0,-2 fokig hűl a levegő, fagy csak a derült helyeken lehet, napközben pedig 5 fok körüli maximum hőmérsékleteket mérhetünk majd.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szerda: többnyire erősen felhős idő várható, helyenként azonban rövid napos időszakokra is számíthatunk. Néhol előfordulhat jelentéktelen csapadék. Az északnyugati szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 4-6 fok között alakul. Késő estére 0,+2 fokig hűl a levegő.

null

Csütörtök: többnyire erősen felhős, vagy borult idő várható, csak helyenként süthet ki rövid időszakokra a nap. Elszórtan előfordulhat kisebb eső, esetleg havas eső. Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 0,-2 fok között alakul. A délutáni órákra 4-6 fok közé melegszik a levegő.

null

Péntek: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett, rövid napos időszakokra is számíthatunk. Legfeljebb néhol fordulhat elő jelentéktelen eső, zápor. Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 0,-2 fok között alakul. A délutáni órákra 4-6 fokig melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a hétvégén valamivel szárazabb levegő érkezik fölénk, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Napról-napra egy-egy fokkal emelkedik a hőmérséklet.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: november, hideg, tél, időjárás