Hazánk időjárását továbbra is egy anticiklon alakítja, ezért péntek estig  folytatódik a csendes, párás, többnyire még napos idő. Kissé mérséklődik a nappali felmelegedés, de még így is jóval melegebb lesz az átlagosnál.

Szombaton egy hidegfront éri el hazánkat, hatására változékonyabbra, átmenetileg hűvösebbre fordul az idő. A front nem okoz jelentős csapadékot, legfeljebb elszórtan alakulhat ki egy-egy futó zápor.

A megerősödő északnyugati széllel 6-8 fokkal hűvösebb levegő érkezik fölénk, napközben már csak 11-13 fok közötti maximum hőmérsékleteket mérhetünk majd.

Vasárnap folytatódik a változékony, többnyire felhős idő, de számottevő csapadék ekkor sem valószínű. Kissé tovább mérséklődik a nappali felmelegedés, az ilyenkor szokásosnak megfelelő idő várható.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Péntek: a változóan felhős, napos időre számíthatunk, helyenként azonban erősebben felhős, ködös időszakok is előfordulhatnak majd. A délkeleti szél megélénkül. A délutáni órákra 15-17 fok közé melegszik a levegő. Késő estére 8-10 fok közé hűl a levegő.

Szombat: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Elszórtan előfordulhat kisebb zápor. Az északnyugati szél megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 4-6 fok között alakul, többfelé képződhet köd. A délutáni órákra 11-13 fokig melegszik a levegő.

Vasárnap: többnyire felhős idő várható, helyenként azonban rövid napos időszakokra is számíthatunk. Néhol előfordulhat kisebb zápor. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 2-4 fok között alakul. A délutáni órákra 10-12 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a jövőhét elején délnyugatira fordul felettünk az áramlás, ennek köszönhetően újabb felmelegedés kezdődik, de a 20 fokok már nem térnek vissza. Az időjárás változékony jellege megmarad, időnként gyenge frontok érik el térségünket, megnövekszik a felhőzet, kisebb záporok is előfordulhatnak majd, de markáns időjárás változás, jelentős csapadék nem várható.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: napsütés, köd, ősz, eső, felhő, csapadék, időjárás, sport