Nyugati, délnyugati áramlással több hullámban enyhe, általában alacsony nedvességtartalmú léghullámok érkeznek fölénk, ezért a következő napokban is folytatódik a mostanihoz hasonló időjárás.

Időnként gyenge frontok súrolhatják majd hazánkat, de ezek jelentős változást, számottevő csapadékot nem okoznak.

Az éjszakán enyhék lesznek, csak kevéssel hűlhet 10 fok alá a levegő, napközben pedig általában 16-20 fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók, de a tartósan napos tájakon ennél melegebb is lehet.

Többnyire változóan felhős, napos időre számíthatunk, helyenként azonban átmenetileg erősebben felhős időszakok is előfordulhatnak majd, de csak kevés helyen alakulhat ki jelentéktelen zápor. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

Hétfő: változóan felhős, napos idő várható, helyenként azonban átmeneti erősebben felhős időszakok is előfordulhatnak majd. A délnyugati szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 18-20 fok körül alakul, de a tartósan napos tájakon 21-22 fok is előfordulhat. A késő esti órákra 12-14 fokig hűl a levegő.

Kedd: a változóan, időnként erősebben felhős ég mellett, hosszabb-rövidebb napos időszakok is várhatók. Legfeljebb néhol alakulhat ki jelentéktelen zápor. A délnyugati szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 8-10 fok között alakul, néhol köd is képződhet. A délutáni órák hőmérséklete 17-20 fok között alakul.

Szerda: változóan felhős, többnyire napos idő várható. A délnyugati szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 6-8 fok között alakul, néhol ködfoltokra is számítani kell. A délutáni órákra 17-19 fokig melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: eleinte folytatódik az eseménytelen, igen enyhe idő, majd a hétvégétől mozgalmassá válik időjárásunk. Erőteljesebb frontok érik hazánkat, de csak kisebb lehűlés valószínű.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: tavasz, november, időjárás