A Kárpát-medence környékén egy mediterrán ciklon örvénylik, amely csak nagyon lassan változtatja helyzetét, ezért a következő néhány napban még meghatározza időjárásunkat. A ciklon áramlási rendszerében enyhe, nagy nedvességtartalmú léghullámok érkeznek fölénk, így meglehetősen csapadékos, de az eddigieknél jóval kellemesebb hőmérsékletű időre számíthatunk. Az éjszakák kifejezetten enyhék lesznek, napközben pedig többnyire 14-16 fok közötti maximum hőmérsékletek várhatók.

Péntek reggelig még többfelé és több alkalommal várható eső, zápor, néhol zivatar, majd délnyugat felől csökken a csapadékhajlam, szombaton pedig megkezdődik a felhőzet elvékonyodása, felszakadozása.

Megjegyzés: a várható csapadék mennyisége és területi eloszlása bizonytalan. Péntekig többfelé valószínű jelentős, néhol nagy mennyiségű eső. A csapadékhullásban hosszabb szünetek is lehetnek. Csütörtök délután helyenként zivatar is előfordulhat majd.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Csütörtök: többnyire borult idő várható, csak néhol szakadozhat fel átmenetileg a felhőzet. Többfelé várható eső, zápor, néhol esetleg zivatar. Helyenként jelentős mennyiségű csapadék várható. A délkeleti szél élénk, időnként erős lesz. A délutáni órák hőmérséklete 14-16 fok között alakul. Késő estére 12-14 fok közé hűl a levegő.

Péntek: többnyire erősen felhős, vagy borult idő várható, de néhol felszakadozhat rövid időre a felhőzet. Eleinte többfelé várható eső, zápor, majd napközben csökken a csapadékhajlam. A délkeleti szél megélénkül, időnként megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 9-11 fok között alakul. A délutáni órákra 14-16 fok közé melegszik a levegő.

Szombat: napközben elvékonyodik, felszakadozik a felhőzet, már csak kevés helyen fordulhat elő kisebb eső, zápor. Helyenként rövid napos időszakok előfordulhatnak majd. A délkeleti szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 7-9 fok között alakul. A délutáni órákra 14-16 fokig melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a hétvégi nyugodt idő után, a jövőhét elején egy hidegfront éri el hazánkat, amely mögött kisebb lehűlés kezdődik.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: front, ciklon, zápor, zivatar, eső, időjárás