Egy érkező hidegfront előterében ma meleg, a délutáni óráktól kissé nedvesebb, labilis levegő érkezik fölénk. Az időnként erősebben megnövekvő gomolyfelhőzetből szórványosan kell számítani záporokra, zivatarokra, de emellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra is számíthatunk. Meleg idő várható, a kora délutáni órákra 20-22 fokig melegszik a levegő.

Kedd virradóra áthalad felettünk a hidegfront, amely mögött 4-5 fokkal hűvösebb levegő árasztja el hazánkat, átmenetileg visszaesik a hőmérséklet. Napközben eleinte még előfordulhatnak záporok, majd a későbbiekben már többnyire napos, száraz idő várható, 14-16 fok közötti maximum hőmérsékletekkel.

Szerdán ismét délire fordul felettünk az áramlás, amellyel több hullámban egyre melegebb levegő érkezik fölénk, erős felmelegedés kezdődik.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Hétfő: eleinte változóan felhős, napos idő várható, majd a délutáni óráktól már erősebben megnövekedhet a gomolyfelhőzet és szórványosan záporok, zivatarok is előfordulhatnak. A délnyugati, majd később északnyugati szél megélénkül, időnként megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 20-22 fok között alakul. Késő estére 12-14 fokig hűl a levegő.

Kedd: változóan felhős, napos idő várható, elszórt záporokkal. Az északnyugati szél erős lesz. A reggeli órák hőmérséklete 5-7 fok között alakul. A délutáni órákra 14-16 fokig melegszik a levegő.

Szerda: többnyire napos, száraz idő várható, csak néhol növekedhet meg átmenetileg a gomolyfelhőzet. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 2-4 fok között alakul. A délutáni órákra 19-21 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: péntekig erős felmelegedés, kora nyárias idő várható, majd szombattól egy hidegfront mögött erős lehűlés kezdődik, több mint 10 fokkal esik vissza a hőmérséklet.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: zápor, hideg, lehűlés, szél, zivatar, időjárás