Északnyugati áramlással továbbra is hűvös, váltakozó nedvességtartalmú léghullámok érkeznek a Kárpát-medencébe. Ma egy gyenge hidegfront halad át felettünk. A front hatására időnként erősebben megnövekszik a felhőzet, de csak elszórtan kell számítani jelentéktelen csapadékra. A több felhő miatt, a tegnapinál kissé hűvösebb lesz, a délutáni órákra 16-18 fok közé melegszik a levegő.

Pénteken még lehetnek erősen felhős időszakok, majd szombattól már szárazabb léghullámok érkeznek fölénk, több lesz a napsütés és kissé erősödik a nappali felmelegedés.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Csütörtök: az időnként erősen megnövekvő felhőzetből elszórtan alakulhat ki kisebb eső, zápor, de emellett kevés napsütés is lehet. Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 16-18 fok között alakul. Késő estére 10-12 fokig hűl a levegő.

Péntek: változóan, időnként erősen felhős idő várható, de emellett napos időszakok is lehetnek.. Elszórtan előfordulhat kisebb eső, zápor. Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 5-8 fok között alakul. A délutáni órákra 15-17 fokig melegszik a levegő.

Szombat: változóan felhős, napos idő várható. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 6-8 fok körül alakul. A délutáni órákra 19-21 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi  kilátások: a hétvégétől szárazabb, kissé melegebb levegő érkezik fölénk. Csendes, napos idő várható, 20 fok körüli délutáni hőmérsékletekkel. A jövőhét elején kissé tovább melegszik az idő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: süt, hűvös, ősz, nap, eső, időjárás