Somogy megye közel 5 napig volt egy ciklon hatása alatt. Ebben az időszakban többfelé hullott jelentős, két havi átlagnak megfelelő mennyiségű csapadék. Kaposvár és környékén több mint 80 mm eső esett a ciklonból, de a megyében ennél nagyobb csapadékhozamok is előfordultak.

Kedden a ciklon már eltávolodik térségünkből, azonban felhőzete még időnként beleszólhat időjárásunkba, de ebből jelentős csapadék már nem valószínű. Általában változóan felhős, napos idő várható, az időnként erősebben megnövekvő felhőzetből már csak elszórtan alakulhatnak ki futó záporok.

Holnaptól már egyre több lesz a napsütés, ennek köszönhetően erősödik a nappali felmelegedés. Szerdán és csütörtökön, a délutáni órák hőmérséklete már elérheti a 24-25 fokot is. A hajnalok azonban az eddigieknél jóval hűvösebbek lesznek, helyenként akár 10 fok alá is csökkenhet a hőmérséklet és a többfelé alakulhatnak ki ködfoltok.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Kedd: változóan felhős, napos idő várható. Az időnként erősebben megnövekvő felhőzetből elszórtan kialakulhat kisebb zápor, esetleg gyenge zivatar. A délkeleti szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 22-24 fok között alakul, a magasabb értékek a tartósan derült tájakon lesznek. Késő estére 13-16 fok közé hűl a levegő.

null

Szerda: változóan felhős, napos idő várható, legfeljebb néhol alakulhat ki futó zápor. A délkeleti szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 10-12 fok körül alakul, többfelé képződhetnek ködfoltok. A délutáni órákra 23-25 fok közé melegszik a levegő.

null

Csütörtök: többnyire napos idő várható, csak időnként növekedhet meg a gomolyfelhőzet. Csapadék nem várható. A délkeleti szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 8-12 fok között alakul, többfelé képződhetnek ködfoltok. A délutáni órákra 23-25 fok közé melegedhet a levegő.

null

Távolabbi kilátások: vasárnapig kellemes hőmérsékletű időre számíthatunk, a hétvégén az éjszakák is jelentősen enyhülnek. Szombattól labilis levegő érkezhet fölénk, emiatt kissé nő majd a zápor, zivatarhajlam. Hétfőn egy sekély ciklon hatására egyre többfelé várható csapadék és jelentősen visszaesik a hőmérséklet.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: tibor, szalinay, időjárás