Szombaton általában erősen felhős időre számíthatunk, néhol azonban elvékonyodhat a felhőzet, rövid időre a nap is kisüthet. Szórványosan fordulhat majd elő eső, záporeső. Főleg a megye keleti területein, ahol időnként kisüthet a nap, zivatarok is előfordulhatnak. Egy-egy intenzív záporban vagy zivatarban, nagyobb mennyiségű csapadék is lehullhat, ezek az időjárási események azonban, csak néhol fordulhatnak elő és kis területekre koncentrálódva. A hőmérsékletek kissé emelkednek, a délutáni órákra 14-17 fokig melegszik a levegő.

Vasárnap már több lesz a napsütés, tovább melegszik a levegő, a délutáni órákban már elérhetjük a 20 fokot is. A napsütés mellett gomolyfelhő képződés is várható, ezekből szórványosan továbbra is kialakulhatnak záporok, esetleg zivatarok.

Hétfőn a délire forduló áramlással további melegedés várható. A több- kevesebb napsütés mellett, időnként megnövekszik a gomolyfelhőzet, de csak szórványosan fordulhatnak elő záporok, zivatarok.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Szombat: erősen felhős idő várható, szórványosan esővel, záporral, esetleg zivatarral. Az északnyugati szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 14-17 fok között alakul. A késő esti órákra 11-13 fokig hűl a levegő.

Vasárnap: változóan felhős idő várható, több-kevesebb napsütéssel. Az időnként megnövekvő gomolyfelhőzetből szórványosan kell számítani záporra, zivatarra. A reggeli órák hőmérséklete 6-10 fok között alakul. A délutáni órákra 17-20 fokig melegszik a levegő.

Hétfő: változóan felhős, napos idő várható. Az időnként megnövekvő gomolyfelhőzetből szórványosan lehet számítani záporra, zivatarra.
A reggeli órák hőmérséklete 6-10 fok között valószínű. A délutáni órákra 21-23 fokig melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a jövő hét elejétől délire fordul az áramlás felettünk, erős felmelegedés kezdődik.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: yvette, ciklon, zivatar, időjárás