Hétfőn az érkező hidegfront előjeleként, a délutáni óráktól, erősen megnövekszik a felhőzet és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar.

Lokálisan akár jelentős mennyiségű csapadék is előfordulhat, erre legnagyobb esély éppen megyénkben van. Szeszélyes területi eloszlásban, 5-15 mm eső is leeshet a hétfő délutántól kedd reggelig tartó időszakban.

Keddre megérkezik a markáns hidegfront, erős lehűléssel. Felszakadozik a felhőzet, de a felhőátvonulásokból többfelé kell számítani további  záporokra. Az északnyugati szél erős, időnként viharos lesz. Kifejezetten kellemetlen, hűvös időnk lesz. A délutáni órákban csupán 12-15 fok között alakulnak majd a maximum hőmérsékletek, de az erős szélben ennél jóval alacsonyabb lesz a hőérzetünk. Szerdán még szeles, időnként záporokkal tarkított idő lesz, majd csütörtökre nyugalomba jut felettünk a hideg levegő.

A mostani számítások szerint, csütörtök hajnalban lehet a leghidegebb. Ekkor, akár nagyobb területen is lehetnek fagyok. Somogy ismert fagyzugos tájain, akár -2, -4 fokos minimum hőmérsékletek is előfordulhatnak majd, de máshol sem lesz 0 foknál melegebb. Péntek hajnalra még nem múlik el a fagyveszély, majd a hét végétől határozott felmelegedés valószínű.

Aki teheti, készüljön fel a fagykárok megelőzésére!

Megjegyzés: Az előrejelzés a viszonylag hosszú időtáv miatt, kissé még bizonytalan.

1. Ábra: április 15. kedd: a hidegfront nyomában, a -4 fokos izoterma is benyúlik fölénk a magasban.


2. Ábra: csütörtök hajnalra várható minimum hőmérsékletek 2 méteres magasságban. A modell azonban nem számol a fagyzugokkal, völgyekkel, ahol ennél akár 3-4 fokkal hidegebb is lehet.

3. Ábra: hőmérsékleti diagram Kaposvár környékére. A keddi erős lehűlés után, (kék nyíl) péntektől határozott melegedés kezdődik (piros nyíl). Alul látható fekete nyíl, a kiugró csapadékgörbe, azaz térségünkbe a hidegfront jelentős csapadékot is hozhat.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: mínusz, hideg, front, fagy, időjárás