A következő 4-5 napban azonban marad a mostanihoz hasonló, kissé változékony idő, a hétvégén átmeneti kisebb lehűléssel. Pénteken már megközelíti országunkat egy csapadékzóna felhőzete, azonban ebből eső még nem valószínű, és a hőmérsékletek alakulásában sem várható lényeges változás.

Szombaton dél felől csapadékzóna éri el megyénket. Többnyire erősen felhős idő várható, többfelé esővel, záporral. Elsősorban a déli területeken, akár tartósabb csapadékhullás is lehet, és ezeken a tájakon várható a hűvösebb is. A délutáni órákra általában 15-18 fokig melegszik majd a levegő.

Vasárnap már szárazabb levegő érkezik fölénk, ezért csökken a csapadékhajlam, felszakadozik a felhőzet, de ennek ellenére néhol még kialakulhat futó zápor. Nem lesz hűvös, a délutáni órákban 15-18 fok körüli hőmérsékletek várhatók, amely értékek éppen megfelelnek az ilyenkor szokásosnak. 

Hétfőtől egy ciklon előoldali áramlásában, meleg léghullámok érkeznek hozzánk, ezért erősödik a nappali felmelegedés. A meleghullám csúcspontja kedden lehet, ekkor többfelé mérhetünk majd 23-24 fok körüli maximum hőmérsékleteket.

Szerdán északnyugat felől, egy markáns hidegfront éri el hazánkat. A front útját erős, időnként viharossá fokozódó szél, akár heves záporok, esetleg zivatarok jelzik majd. Helyenként jelentős csapadék is előfordulhat. A hidegfront mögött, jó 10 fokkal hidegebb levegő árasztja el térségünket. Az erős változékonyságot jellemzi, hogy ezt követően ismét gyors melegedés kezdődhet, melyet egy újabb hidegfront zárhat majd le.
Összefoglalva tehát, április közepére szeszélyes, mozgalmas időjárás alakulhat ki.

Megjegyzés: a jövő hétre szóló előrejelzés, a hosszú időtáv miatt még bizonytalan, ezért csak jelzésértékű.

Csapadék előrejelzés április 5. szombatra. Jól látszik az ábrán, hogy a csapadékzóna főleg az ország déli harmadát érinti. Somogy megye déli tájain várható a jelentősebb csapadék.

Hőmérsékleti előrejelzés április 9. szerdára. Északnyugat felől ( kék nyíl) hidegfront éri el az országot. Az ábrán a kék szín a hideg levegő térhódítását jelzi.

Csapadék előrejelzés április 9. szerdára. A modell, főleg délnyugatra, jelentős csapadékot vár.

Hőmérsékleti diagram a következő 2 hétre, Kaposvár és környékére. Jól látszik a modellen a hőmérsékleti" hullámvasút",
azaz, április 9. után mozgalmasra fordulhat időjárásunk. Meleg és hidegfrontok sorozata érheti el hazánkat. ( kék-piros-kék nyíl )

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: lehülés, hideg, időjárás