A projekt célja az volt, hogy a fogyatékossággal élő, pályakezdő fiatalokat közelebb hozza a munka világához, erősítse önbizalmukat, és olyan gyakorlati ismeretekkel, készségekkel támogassa őket, amelyek megkönnyítik az első munkahely megtalálását és az ott való helytállást.
A program során a résztvevők 8 alkalmas, élményalapú workshop-sorozaton vehettek részt, amelynek témái között szerepelt többek között a munkavállalással kapcsolatos félelmek és bizonytalanságok oldása, az önismeret és a saját erősségek felismerése, a munkahelyi és közösségi szabályok megismerése, valamint a munkahelyi helyzetekre való felkészülés. A foglalkozások során fontos szerepet kapott a közösségi élmény, a játékosság és az egymástól való tanulás is.
A projekt keretében közösségi programokra is sor került. A zenés élménydélutánon a projektben részt vevő fiatalok és családtagjaik együtt tölthettek el egy tartalmas, vidám délutánt, amelyet zenés program és karaoke tett még emlékezetesebbé. Az interaktív színházi program pedig a Vadvirág Alapítvány támogatóinak és partnereinek szólt, lehetőséget teremtve a közös gondolkodásra és a társadalmi érzékenyítésre.
A workshopok mellett a résztvevőket egyéni coaching is segítette saját céljaik, erősségeik és lehetőségeik felismerésében. A program egyik legfontosabb eleme pedig a 3 hetes munkapróba volt, amely lehetőséget adott arra, hogy a fiatalok biztonságos, támogató környezetben, valós munkakörnyezetben próbálják ki magukat.
A projekt legfontosabb üzenete, hogy a fogyatékossággal élő fiatalok számára is elérhető és reális cél a munkavállalás, ha megfelelő támogatást, lehetőséget és bizalmat kapnak. A Vadvirág Alapítvány a programmal nem csupán a fiatalok munkavállalási esélyeit kívánta növelni, hanem azt is megmutatni, hogy a képességekre és az egyéni erősségekre építve mindenki megtalálhatja a helyét a munka világában.
A projekt megvalósítása során szerzett tapasztalatok megerősítették, hogy a fiatalok sikeres munkaerőpiaci belépéséhez nem elegendő a szakmai tudás: legalább ilyen fontos az önbizalom, a megfelelő kommunikáció, az önismeret, a közösségi támogatás és a valós munkatapasztalat megszerzése.
Címkék: vadvirág, élmény, pályakezdő, foglalkoztat, esély, fejleszt, munka, gazdaság