Az idén 180 éves jubileumát ünneplő társaság menetrendi hajójáratai 16 balatoni települést kötnek össze, a főszezonban naponta közlekedő járatokkal.

A Bahart hajóin a családok az idei jubileumi évben a tavalyinál is kedvezményesebb jeggyel utazhatnak, ami elővételben, online is megváltható a jegy.bahart.hu oldalon, a kikötői pénztárakban pedig SZÉP-kártyás fizetésre is lehetőség van - írta  acég egy közleményben.

A tájékoztatás kitér arra is, hogy a bringások továbbra is kedvezményesen utazhatnak több kerékpárosbarát útvonalon, a Kajla útlevelüket felmutató alsós gyermekek pedig díjmentesen közlekedhetnek a menetrendi hajókon a nyári szünidő végéig.



Az idei menetrendi járatokról a közlemény kiemeli, hogy a legforgalmasabb Fonyód-Badacsony és Siófok-Balatonfüred-Tihany útvonalakon a főszezonban napi 10 járatpár közlekedik csütörtöktől vasárnapig, késő esti időpontban is. A kerékpárosok körében is népszerű Révfülöp-Balatonboglár átkelőjárat érinti Balatonlellét is, továbbá napi két járatpár indul a Balatonalmádi-Alsóörs-Tihany útvonalon.

A Bahart sétahajóit 15 kikötőben lehet igénybe venni. A programhajókról ismerteik: 8 kikötőből indul Gyerekhajó, 9 kikötőből Bulihajó, Siófokról és Balatonfüredről esti Chill hajó, valamint 3 déli parti kikötőből a legkisebbeket szórakoztató Kalap Jakab koncerthajó.

Az augusztus 20-i ünnepi hétvégén az esti tűzijátékokhoz és tóparti rendezvényekhez kapcsolódó programhajók indulnak majd a cég közlése szerint.

A kompok Szántód felől 7.00 és 23.30, Tihanyrév felől 7.15 és 23.45 között közlekednek fél óránként, de forgalmas időszakokban akár folyamatosan is az utasok rendelkezésére állnak. Zajlik a két révkikötő komplex felújítása, ami a hajók indulását nem akadályozza - áll a közleményben.

Az állami és önkormányzati tulajdonban lévő Bahart hajói az idei év első felében 730 ezer utast szállítottak, 1-2 százalékkal meghaladva a tavalyi rekordév számait is - fogalmaz a közlemény, megjegyezve: kiugró eredményeket hoztak a tavaszi ünnepek, a júniusi kánikula viszont kissé visszafogta az utazókedvet.

Címkék: kikötő, hajó, szünet, bringa, komp, menetrend, kerékpár, gazdaság, Balaton