Jó pár vödör megtelt meggyel az elmúlt hetekben a szennai biogazdaságban. Tavasszal még azt hitték, hogy  csakúgy mint a cseresznye, a meggy is teljesen elfagy majd, szerencsére azonban ez nem így történt. Az ültetvény tulajdonosa Tomka Anna úgy látja: a sokéves átlagtól elmarad ugyan az idei, de sokkal jobb mint a tavalyi és a tavalyelőtti. Ez a családi vállalkozás sokféleképpen tudja értékesíteni a megtermelt gyümölcsöt. 

Igyekszünk a nagy részét eladni egyébként nyersen. De már csináltunk lekvárt, szörpöt, aszalt meggyet és folyamatosan készül lekvár és befőtt. És ha a Jóisten is úgy akarja, akkor az idén újra lesz meggylevünk talán és kipróbálunk egy új technológiát is a liofilizálást a meggyből, kíváncsian várjuk a visszajelzést a vásárlóktól." - mondta Tomka Anna
 
A négy fajtában közös, hogy soha nem permetezték le semmivel. "A bio kontroll ellenőrzés minősít minket. Ez egy húsz éves ültetvény és soha nem látott vegyszert. De mi nem azért nem használunk vegyszert, mert bio kontroll ellenőriz, hanem azért nem mert, mi sem ennénk meg. Én továbbra is azt hiszem, hogy ezt a földet az unokáimtól kaptam kölcsön és nem az őseimtől örököltem, és igyekszem megvédeni." - emelte ki Tomka Anna.

Az ültetvényen négyféle meggyel foglalkoznak. Az érdi jubileumot már leszedték, az elmúlt napokban az érdi bőtermőt és a Maliga emlékét gyűjtötték be a fákról. A szezon vége felé a Kántorjánosi fajtát szedik majd. 

Címkék: bio, meggy, családi, Szenna, szezon, gazdaság