Holdjáró lego-robotot is programoztak a fiatalok a digitális felzárkóztatási program keddi kastélyosdombói záróeseményén. Nem véletlenül, a mostani tanévben ugyanis az űrutazás volt az egyik fő téma, melyet a Nemzetközi Űrállomásra induló magyar űrhajósok ihlettek, akik még egy inspiráló videóüzenetet is küldtek a gyerekeknek.  

A Kapaszkodó 2.0 elnevezésű program digitális foglalkozásaihoz az E.ON idén 33 millió forintos segítséget nyújtott. A programot évekkel ezelőtt indították el, hogy a nehezebb sorsú fiatalok - ebben az esztendőben 150-en - is részt tudjanak venni a digitális oktatásban. 

Az Ökumenikus Segélyszervezetnél azt vallják: a programmal olyan tudást és eszközöket adhatnak a résztvevők kezébe, amelyekkel saját maguk is építhetik útjukat a digitális jövő felé.

A Kapaszkodó 2.0 program 2020-ban indult el, azóta már 22 intézményben 1300 hátrányos helyzetű gyermeket készítettek fel a jövő kihívásaira. 

Címkék: hártányos, kapaszkodó, Kastélyosdombó, Eon, rászoruló, Ökumenikus, digitális, fejleszt, gazdaság