Egyre több a környező településekről bejáró óvodás a kaposvári intézményekben. Ez nem csoda, hiszen aki itt dolgozik, az ide is hozza a gyermekét óvodába, iskolába. A város népessége így a munkanapokon a duplájára nő, ezért is nagy a felelősség a Versenyképes Járások Program forrásainak elosztásakor - emelte ki egy szerdai sajtótájékoztatón a város polgármestere, Szita Károly.
Kaposvár esetében ez az 500 millió forintos alap, ami most lehetőséget biztosított a város, a járás, a város környék fejlődésére 197 millió forintot érint. A közös óvoda, a közétkeztetés működtetését a vidéki gyermekek esetében, illetve egy kerékpárút töredékét, a Kaposvár-Kaposújlak kerékpárút elkezdését jelenti. Erre fogjuk ezt költeni.
Somogy mind a nyolc járásában döntöttek már a polgármesterek, hogy milyen fejlesztéseket valósítanának meg a programban, mondta a sajtótájékoztatón a Somogy vármegyei közgyűlés elnöke, Biró Norbert. " A vármegyében összesen 2 milliárd 250 millió forint a keret. A kormányzat részéről az volt az igény, hogy ezt megduplázva dupla összegre adjanak be igényt azért, ha a pályázatok nem lesznek érvényesek. Jellemzően a települések olyan fejlesztési célokra nyújtotta be igényeket, amelyeket vagy saját költségvetésből vagy az uniós költésgvetésből nem tudtak megvalósítani. Így súlyos hiányokat tudnak pótolni. "
A vármegyei járások kamerarendszerek kiépítésére, a közvilágítás javításra, a helyi tűzoltóságok és az egészségügyi szolgáltatások fejlesztésére költenének. Somogyban majdnem 140 fejlesztési igényt fogadtak el.
Címkék: járások, versenyképes, Szita Károly, Kaposvár, gazdaság