A Prohuman Zrt. országos kutatásban 198 vállalat vett részt, széles körben képviselve a hazai munkáltatói palettát. Ezek több mint fele a GDP jelentős részét adó ipari szektorból érkezett, nagy foglalkoztató. Csaknem megegyező számban vannak jelen a kis- és közepes vállalkozások, valamint a nagyvállalatok, az átlagos alkalmazotti létszám 867 fő.

A felmérés egyik fő tanulsága, hogy a béren kívüli juttatások rendkívül népszerűek, csupán a vizsgált cégek 5 százalékánál nincs ilyen és ezek többsége nem is tervezte ennek bevezetését az adatfelvétel időpontjában.

Nagyjából minden második vállalat választható elemekből álló cafeteria rendszert működtet. A leggyakoribb munkáltatói érv a cafeteria mellett a dolgozói motiváció növelése, emellett a cégek kétharmada legalább kétévente felméri a rendszer hatékonyságát és a munkavállalók elégedettségét - fejtette ki.

A felmérés alapján ötből négy vállalkozás bruttó összegben határozza meg az éves cafeteria keretet, amelynek átlagos nagysága idén 454 429 forint volt, ami 51 745 forintos, vagyis közel 13 százalékos emelkedés 2023-hoz képest.

Ezen a téren ugyanakkor cégméret, árbevétel és működési terület alapján is elég nagy szórás mutatkozik: 120 000 és 900 000 forint között mozogtak az összegek.

A leggyakrabban biztosított elem továbbra is a SZÉP-kártya, azt követi a bölcsődei és óvodai támogatás, illetve a készpénzbeli megváltás.

Címkék: SZÉP-kártya, cafeteria, dolgozó, fizetés, bér, munka, gazdaság