Továbbra is töretlen a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok) népszerűsége: a 2019-ben bevezetett támogatást mára több mint 27 ezer család igényelte használt lakás és ház vásárlására, vagy megvásárolt ingatlan felújítására, korszerűsítésére, kibővítésére - közölte a családokért felelős parlamenti államtitkár csütörtökön a kormany.hu oldalon.

Zsigó Róbert azt írta, tizenkét éve a nemzeti kormány családbarát fordulatával elindult minden idők legnagyobb otthonteremtési programja.

A 2015 júliusától elérhető csok eddig mintegy 200 ezer családot segített új otthonhoz, és több mint 100 ezer gyermek megszületéséhez járul, járult hozzá - fogalmazott az államtitkár.

A 2019-ben, a Magyar falu program keretében bevezetett falusi csok-ot mára, több mint 27 ezer család igényelte. "A falusi csok új lendületet adott a falvak fejlődésének, hozzájárul a fiatalok helyben maradásához és a helyi közösségek életszínvonalának erősödéséhez" - emelte ki Zsigó Róbert.

Az államtitkár hangsúlyozta: a falusi csok révén majdnem 149 milliárd forint támogatást igényeltek a kistelepüléseken élő családok. Az igénylések több mint felét (54 százalék) lakásvásárlással egybekötött bővítésre vagy korszerűsítésre, átlagosan 7,7 millió forint összegben,  kisebbik felét (46 százalék) pedig meglévő ingatlan korszerűsítésére vagy bővítésére nyújtották be, átlagosan 2,8 millió forint összegben - fejtette ki.

fotó: MTI/Krizsán Csaba
fotó: MTI/Krizsán Csaba

Az összes igénylő háromötöde (61 százaléka) nagycsaládos vagy nagycsaládot tervező - tette hozzá, azzal együtt, a falusi csok-hoz kapcsolódó kamattámogatott kölcsönt az összes falusi csok igénylés negyedében (26 százalék) igényelték a családok, összesen 53 milliárd forint összegben.

Zsigó Róbert emlékeztetett arra, hogy a kormány döntésével tavaly milliókat érő, fontos kedvezmények is társultak a csok, így a falusi csok felvételéhez is, ilyen például az illetékmentesség, vagy új lakás vásárlása, generálkivitelezővel való megépítése esetén az áfa-mentesség, ami már egy gyermek esetén is több millió forinttal növeli az elérhető kedvezményeket.

Az államtitkár hangsúlyozta: amíg korábban a baloldal a szorítás politikáját képviselte, a Fidesz-KDNP még a járványhelyzetben sem szűkítette, hanem bővítette a családtámogatásokat.

Hozzátette, hogy a nemzetközi szinten egyedülálló és mintaként szolgáló otthonteremtési támogatások sikere a magyar családokkal való szövetség kézzelfogható eredménye.

"A családbarát Magyarország megteremtése - ahogyan eddig, úgy a jövőben is - a magyar kormány stratégiai jelentőségű célja, ugyanis Magyarországnak előre kell mennie, nem pedig hátra" - fogalmazott Zsigó Róbert.

Címkék: CSOK, vidék, otthon, falu, család, támogatás, gazdaság