30 százalékkal több pénzt fizetett be 2021-ben a város kasszájába a 20 legnagyobb Kaposváron (is) adózó cég, mint egy évvel korábban. Őket köszöntötték kedden a városháza dísztermében.

Szita Károly polgármester a többi között elmondta, hogy a somogyi megyeszékhely újraiparosítása jól halad, fejlődik a térségi gazdaság, új befektetők is érkeznek és a foglalkoztatottsági mutatók is rekordokat döntenek.

Emelkednek a jövedelmek, emellett a város továbbra is mindent megtesz azért, hogy az elszabaduló energiaárak mellett is az országban Kaposváron legyenek az egyik legalacsonyabbak a közüzemi díjak. Ezt a célt szolgálja az is, hogy nemsokára biomassza üzemre áll át a távhőrendszer: "Szakítani fogunk a gáz alapú melegvíz és távhő előállítással. Azért, mert különben nem tudnánk tartani azt az árat, amit a távfűtésért kérünk. Ilyen esetekben, amikor megduplázódiok a gáz ára, váltani kell. Egy biomassza erőművet építünk ebben az esztendőben a somogyi erdőgazdaságra és annak tapasztalataira alapozva. Ezzel fogjuk kiváltani a gáz jelentős részét" - fogalmazott a polgármester.

Kaposvár TOP 20 nagyadozó cége ABC sorrendben:

Dehnmib Naperőmű Ingatlan Kft.
Cargill Magyarország Ker. Zrt.
Fino-Food Kft.
Fusetech Kft.
Kapos Atlas Gépgyár Kft.
Kaposplast Műanyagipari Kft.
Kaposvári Villamossági Gyár Kft.
Kometa 99 Zrt.
Lidl Magyarország Bt.
Magyar Cukor Zrt.
Mega-Logistic Zrt.
Metyx Hungary Kft.
NIPÜF Gamma Kft.
OTP Bank Nyrt.
OTP Faktoring Követeléskezelő Zrt.
Privát Hús Kft.
SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt.
Tesco-Globál Kft.
Vatner Kft.
Videoton Elektro-Plast Kft.

 

Címkék: nagyadózó, biomassza, jövedelem, munka, energia, cég, adó, Kaposvár, gazdaság