A szervezet elnöke, Szita Károly kiemelte: a megállapodás azt szolgálja, hogy az önkormányzatok jogszerűek, szabályosak, és hatékonyak legyenek. Emlékeztetett arra, hogy az MJVSZ korábban ugyanebből az okból kötött megállapodást a Közbeszerzési Hatósággal és az Állami Számvevőszékkel is. A 23 megyei jogú városban kétmillió ember, az agglomerációkkal együtt csaknem hárommillió ember él, és ezek a települések adják a GDP egyharmadát. Az önkormányzati szférán belül a legtöbb közbeszerzést a megyei jogú városok írják ki, "így nem mindegy, hogy ezek hogyan zárulnak" - tette hozzá Szita Károly.

Képünk illusztráció
Képünk illusztráció

A Versenyhivatal elnöke az aláírást követően hangsúlyozta: kartellek felismerése és megelőzése rendkívül fontos feladat, a hivatal pedig megelőző gyakorlati támogatást tud adni ebben az MJVSZ-nek. A GVH adatai szerint a Magyarországon lebonyolított nyolc-tízezer érvényes közbeszerzésből tavaly 37,5 százalékot, 2019-ben 46,4 százalékot bonyolítottak le az önkormányzatok. Rigó Csaba Balázs kiemelte, hogy az együttműködési megállapodás hozzájárul a közpénzek gazdaságos és hatékony felhasználásához.

A most aláírt megállapodás alapján a két szervezet a jövőben egyebek mellett szakértői, illetve vezetői konzultációkat tart a joggyakorlat alakulásáról, tájékoztatják egymást az általános piaci tapasztalatokról, illetve képzéseket, konferenciákat és szakmai rendezvényeket tarthatnak az önkormányzatok versenyjogi tudatosságának növelése érdekében. A nemzeti versenyhatóság vállalta, hogy kiemelt figyelmet fordít a megyei jogú városok versenyjogi ismereteinek bővítésére is.

Címkék: versenyhivatal, közbeszerzés, MJVSZ, megállapodás, gazdaság