Pénteken adták át Simonfán az 50 millió forintos pályázati forrásból korszerűsített, tíz település székhelyéül szolgáló közös önkormányzati hivatal épületét. A Zselici Vadvirág Óvoda Márton-napi műsorával színesítette az ünnepséget. A faluban ugyanakkor más fejlesztések is történtek.

- Huszonhárom éve élek itt és amikor ide költöztünk, akkor még nagyon visszamaradott településnek számított Simonfa. Ez alatt a húsz év alatt sokat fejlődtünk - mondta köszöntőjében a község alpolgármestere, Csamári Gábor.

600 millió forintos támogatásból a zselici település több elképzelését is meg tudta valósítani. Simonfa polgálmestere azt mondja: a beruházásoknak köszönhetően óriási a fejlődés náluk.

- Ez egy óriási összeg és nagy előrelépések ezek a pályázati források. Legelőször a temetőnk ravatalozója újult meg harmincmillió forintból, majd követte a hivatal külső-belső és energetikai felújítása - tette hozzá Bodrog Gábor polgármester.

null

A döntéshozók szerint ezek a beruházások mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a Zselic célpont legyen a családok és a kikapcsolódni vágyók számára.

- Az a célunk, hogy ne menjenek el az itt élők, akik pedig esetleg elmentek külföldre, vagy városba lakni azok jöjjenek vissza és teljenek meg a zselici falvak élettel - mondta a térség országgyűlési képviselője, Gelencsér Attila.

A Zselicben gyakran problémát okozó belvíz elvezetését 140 millió forintból oldották meg, a Petőfi utca pedig 17 millió forintból kapott új burkolatot.

 

Címkék: simonfa, fejlesztés, beruházás, gazdaság