Az áprilistól októberig tartó személyhajózási szezonban csaknem 21%-kal nőtt a Balaton-parti településeket összekötő menetrendi hajók forgalma az előző évhez képest, az utasok száma október végére meghaladta a 493 ezer főt - írja közleményében a Bahart. A legnépszerűbbek a Fonyód-Badacsony és a Siófok-Balatonfüred-Tihany útvonalak voltak. A BAHART séta- és nosztalgiahajóit idén 126 ezer utas választotta, ami több mint 35%-os növekedést jelent a tavalyi évhez képest.

Bahart balatoni komp kerékpár bringa

Idén történelmi csúcsot döntött a balatoni kompok utasforgalma is, ami már október közepén meghaladta a rekordnak számító 2019-es év egészét, az utasszám növekedése 15% volt. Az erős július-augusztust követően szeptemberben és októberben 20%-kal többen utaztak, mint 2019-ben. A személyhajózási szezon október 24-i zárásáig a személyhajókon és kompokon szállított utasok száma összességében elérte az 1 millió 967 ezer főt, ami jubileumi csúcsnak számít.

 

A kétmilliós utasszám könnyen meglehet még idén, hiszen a kompok tovább közlekednek. November 7-ig még 40 percenként járnak a szállítóhajók Szántódrévből 6:40 – 18:40 között, Tihanyrévből pedig 7:00 – 19:00 között. A BAHART november 8-tól téli menetrendre vált, onnantól a kompok óránként egyszer indulnak Szántódrévből 7:00 – 18:00 között, Tihanyrévből pedig 7:15 – 18:15 között.

Címkék: szezonzáró, bahart, rekord, hajózás, balaton, gazdaság