Negyvenezer óvodakezdést segítő csomaggal támogatja a háromszáz legszegényebb magyar település családjainak gyermekeit 800 millió forint értékben az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal együttműködésben - jelentette be Kásler Miklós tárcavezető hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

A miniszter közölte: a csomagokat két alkalommal, szeptemberben és novemberben vehetik át a családok. Azok a többi között óvodai nevelést elősegítő eszközöket, továbbá általános használati tárgyakat, köztük higiéniai termékeket tartalmaznak.

A csomagokat Magyar Máltai Szeretetszolgálat és partnerszervezetei - a Katolikus Karitász, a Baptista Szeretetszolgálat, a Magyar Református Szeretetszolgálat és az Ökumenikus Segélyszervezet - hálózatán keresztül juttatják a 300 legszegényebb településen élő mintegy 20 ezer kisgyermek családjának.

Vecsei Miklós miniszterelnöki biztos a Felzárkózó Települések-programra is utalva azt mondta: a 21. században is segítséget kell nyújtani a célok kijelölésében, ami egy nagyon hosszú folyamat. A csomagokkal kapcsolatban úgy fogalmazott: "ez nem ajándék, ezeknek a gyerekeknek ez jár".

A program írásos összegzése szerint a tanévkezdés nagy anyagi terhet jelent a nehéz helyzetben élő családok számára, ezért a magyar kormány az iskolakezdési támogatások - ingyen tankönyvek, tanszercsomagok - mellett az óvodakezdésben is segítséget szeretne nyújtani a rászoruló gyermekeknek.

A Máltai Szeretetszolgálat logisztikai központjában elkészült csomagokat a máltai szervezet és partnerszervezetei a Felzárkózó Települések-program 300 helyszínén az óvodákban, illetve a családok otthonaiban adják át.

Címkék: szegény, óvodakezdés, családok, gyermek, támogatás, gazdaság