Már több mint 23 ezren vesznek részt a Nyári diákmunka programban országszerte, a járási és kerületi hivatalok továbbra is várják a jelentkezőket - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára közösségi oldalán szombaton.

Bodó Sándor a Facebookon közzétett bejegyzésében ismertette: csaknem 20 ezren az önkormányzatoknál, háromezren a turizmusban és a vendéglátásban, 400-an pedig a mezőgazdaságban dolgoznak.

A kormány kilencedik alkalommal indította el a Nyári diákmunka programot, melynek keretében a 16-25 év közötti nappali tagozatos diákok tisztességes fizetéssel és munkatapasztalattal gazdagodhatnak.

A korábbi évek tapasztalatai egyértelműen kedvezőek, több mint 210 ezer diák szerzett munkatapasztalatot, jövedelmet - mondta, hozzátéve, hogy a program nagyon népszerű idén is. A diákokkal szabályos munkaszerződést kötnek a foglakoztatók, amelyben nevesítve vannak az elvégzendő feladatok és a munkáért járó bér.

Bodó Sándor felhívta a figyelmet, a program folytatódik, még van lehetőség arra, hogy a diákok jelentkezzenek, a munkakörök továbbra is változatosak.

Címkék: diákmunka, jelentkezés, program, nyár, gazdaság