A következő hónapokban 503 új busz áll forgalomba a Volánbusz 32,9 milliárd forintos megrendeléséből - jelentették egy budapesti sajtótájékoztatón. A július első felében megkötött szerződések alapján 365 Credobus típusú busz, 88 Mercedes, és 50 Volvo járművel bővül a flotta 2022 elejéig. Az új buszok túlnyomórészt az ország keleti és nyugati megyéiben közlekednek majd.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a rendezvényen kiemelte, hogy az idei beszerzésekkel a Volánbusz flottájának átlagkora 11 évre csökken, és további javulást vetít előre, hogy idén 1600 busz vásárlására hirdetnek meg közbeszerzést. Mosóczi László hozzátette, hogy a 2018-ban kezdődött járműfiatalítási program eddig több mint ezer új, vagy újszerű busszal bővítette a Volánbusz több mint 6 ezer darabos flottáját, megállítva a járműpark elöregedését.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Az államtitkár szerint a korszerűsítés azért fontos, mert az ország majdnem 3200 településének alig harmada érhető csak el vonattal, de alig van olyan, ahol nem jár busz, és a belföldi személyforgalom több mint ötöde jut ezekre a járművekre. A közösségi közlekedés versenyképessége tehát - mint mondta - legalább annyira függ a buszoktól, mint a vasúttól. A közösségi közlekedés részesedése a teljes belföldi közlekedésből európai összevetésben is kiemelkedő, és a MÁV-Volán csoport legfontosabb feladata, hogy ez továbbra se változzon - jelentette ki Mosóczi László.

A Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója közölte, hogy a megrendelt Credobus járművekből 150 már a következő hetekben forgalomba áll az ország majdnem minden megyéjében. A Mercedes buszok az év végétől Fejér, Hajdú-Bihar, és Komárom-Esztergon megyében közlekedik. Az 50 Volvo busz novemberben érkezik. Az összes új jármű környezetbarát, fedélzetükön korszerű utastájékoztató és légkondicionáló működik - tette hozzá Pafféri Zoltán.

Címkék: beszerzés, flotta, Volán, busz, gazdaság