Az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését támogató pályázatnak már a nyolcadik fordulója nyílik meg július 5. és 9. között, a kormány eddig több mint 4,8 ezer elektromos kerékpár kedvezményes megvásárlásához járult hozzá csaknem 522 millió forinttal - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára vasárnap a tárca MTI-nek küldött közleményében.

Schanda Tamást idézve azt írták: a kormánynak "a teremtett világ védelme nemcsak egy jelszó, hanem valódi küldetés", ezért is alkották meg és hajtják végre a klíma- és természetvédelmi akciótervet, amelynek fontos része a közlekedés zöldítése. A tiszta Magyarországért egyebek mellett a környezetkímélő járművek megvásárlásában is támogatják a magyar embereket.

Az 1 milliárd forintos keretösszegű pályázat következő szakasza július 5-én, reggel 8 órakor nyílik meg. A támogatás maximális mértéke a vételár 50 százaléka, pedálszenzoros kerékpárok esetében legfeljebb 90 ezer forint, nyomatékszenzoros kerékpároknál pedig legfeljebb 150 ezer forint. A dokumentumokat ebben a fordulóban július 9-én éjfélig lehet benyújtani. Bővebb információ az ifka.hu oldalon.

Címkék: elektromos, támogatás, kerékpár, pályázat, gazdaság