Több más mellett például az egyik kaposvári háztartási-cikk áruházban is elhelyezkedtek néhányan a Kaposvári Paktum révén. Összességében 850 embernek adott munkát a program, amibe több mint 500 vállalkozást, céget tudtak bevonni. A program ötéves ideje lejárt, az érintettek ma délelőtt vontak mérleget egy a fórumon.

- Olyan szervezetekkel is együtt tudtunk dolgozni, akikkel korábban nem. Erősítettük a korábbi kapcsolatainkat. Segítettük a foglalkoztatást, amikor a munkanélküliség volt a jellemző és akkor is, amikor már a munkaerőhiány - így értékelte az elmúlt időszakot a Kaposvári Fejlesztési Központ Nonprofit Kft. szakmai igazgatója, Szabó Zoltán.

A programba bevont munkanélküliek nagytöbbségét a cégek tovább is foglalkoztatják, vagy saját maguk indítottak vállalkozást. A program lezárását követően most új foglalkoztatási feladatok előtt áll a város.

- Egyre inkább szakképzett munkaerőre lesz szükségünk, hiszen komoly iparfejlesztések zajlanak a városban - tette hozzá Borhi Zsombor, Kaposvár egyik alpolgármestere.

null

A kaposvári foglalkoztatási paktum egy megyei program része is volt.

- A kaposvári paktum az egyik legsikeresebb a helyi paktumok között is, hiszen ilyen számokat és ilyen statisztikát produkálni azt gondoklom, hogy nagyon fontos. A gazdasági fejlődés itt Kaposváron szerencsére a pandémia időszakában sem állt le és egyre több embert kell bevonni a rendszerbe hiszen munkaerőpaic az ezután is fog működni és egyre erősebb lesz - mondta Huszti Gábor, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke.

A most induló, új uniós költségvetési ciklus is tartalmaz hasonló támogatási programokat. Az ezekhez szükséges részleteket most dolgozzák ki a szakemberek.

Címkék: kaposvári paktum, foglalkoztatás, munka, gazdaság