A tudás alapú munka magasabb béreket eredményez - mondta szerdán Kaposvár polgármestere egy megállapodás aláírásán. Az önkormányzat az Óbudai Egyetemmel karöltve ugyanis egy tudományos, innovációs parkot hozna létre. A beruházás 15 milliárd forintba kerülne és kedvező kormánydöntés esetén a kivitelezés jövő tavasszal már meg is kezdődhet.

Az Óbudai Egyetem rektora, Kovács Levente a mai sajtóeseményen elmondta: a Kaposvári Tudományos és Innovációs Park célja, hogy a város ipari és technológiai központként olyan környezetet termetsen, ahol a gazdaság az összeszerlő üzemek helyett a tudásra és a fejlett technológiákra épül.

null

A tervek szerint a parkban környezetszennyező anyagok újrahasznosítását dolgoznák ki, helikopter javító szakembereket képeznének, valamint hadiipari kutásokat is végeznének.

A központ létrehozása szorosan kapcsolódik Kaposvár újraiparosítási törekvéseihez. Szita Károly polgármester a beszédében kiemelte, a város több célt is kitűzött maga elé: például, hogy 2030-ra a somogyi megyeszékhely a legegészségesebb települések közé tartozzon, elérje a lehető legnagyobb energiafüggetlenséget, valamint a teljes foglalkoztatottságot és ezzel együtt a magasabb munkabéreket.

A tudományos és innovációs parkot a taszári körforgalom előtt, az új hulladékfeldolgozóval szemben hoznák létre egy hat hektáros területen. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium 15 milliárd forintos támogató döntését követően jövő tavasszal indulhatnak meg a kivitelezési munkák.

Címkék: innováció, ipar, tudomány, egyetem, Kaposvár, gazdaság