Amikor befektetők keresik meg a várost, vagy éppen egy, a városban működő céget, az azt jelenti, hogy jól dolgoztunk az elmúlt években – mondta péntek reggeli rádióinterjújában Kaposvár polgármestere.

Reális cél tűztünk ki magunk elé, amikor elindítottuk a város 21. századi újraiparosítását. A 67-es gyorsút révén bekerültünk az ország közúti vérkeringésébe, fejlesztettük az iparterületeinket, 38 hektárral bővítjük a keleti ipari parkot és megkezdtük egy másik, 173 hektáros iparterület kialakítását – tette hozzá.

A polgármester szerint, ha a jelenlegi kaposvári cégek és a hozzánk betelepülő vállalkozások magasabb hozzáadott értékű termékeket állítanak elő, akkor ez a bérek növekedésével is együtt jár.

A törekvéseket pedig a kormány is támogatja, ezért adott pénzügyi segítséget az 1.MCM Kft. és a Kométa bővítéséhez is. Ezekről itt és itt számoltunk be.

Címkék: újraiparosítás, rádió, interjú, szita károly, gazdaság