Amint arról korábban beszámoltunk: Somogyi Kosár néven bevásárlóközösség alakult a megyében. A lelkes önkéntesekből álló társaság célja egy olyan lehetőség megteremtése, ahol a jó minőségű és egészséges helyi termékek közvetlenül találnak vevőre.

A rövid ellátási láncra, a bizalomra és a térségi alapanyagokra építő modell Nyíregyházán már bizonyított. A nyírségiek a gazdasági válságot követően, hét évvel ezelőtt gondolták úgy, hogy a kölcsönös bizalomra alapozva összehozzák a térségi portékákat és fogyasztókat. Azóta nagyjából félszáz termelő és 250 állandó vásárló talált egymásra - mondta el kérdésünkre az egyik ottani ötletgazda: a Helyben a Jövőnk Egyesület elnöke. Palicz Ildikó azt is hozzátette: a bevásárlóközösség működése tulajdonképpen egy webáruházhoz hasonlít. Azzal a különbséggel, hogy ez esetben a kereskedő nem teszi rá a hasznát az árra. A leadott rendelést pedig mindenki heti egy alkalommal, egy átvételi pontról viheti haza, vagyis az áruk is keveset utaznak: "A termelők nem fognak feleslegesen felszedni a földről olyan termékeket, amelyeknek rövid a frissen tarthatósági ideje. Emellett a bevásárlóközösségek egy nagyon jelentős időt vesznek át a termelőktől, amit nem az értékesítéssel kell tölteniük. A vevőknek pedig biztosítjuk azokat az átlátható információkat, amelyekből ők tudhatják, hogy milyen típusú élelmiszert vettek, hogy az valóban helyi termék, ami a közelből érkezett, nem nagybani piacról."

Arra is lehet mód, hogy a vásárlók meglátogassanak egy-egy termelőt, megnézve, ő hogyan gazdálkodik. Ezt a jól működő modellt szeretnék a megyében meghonosítani a Somogyi Kosár lelkes önkéntesei. A Zöld Vidék Egyesület elnökétől, Kláb Tamásné Bauer Viktóriától megtudtuk, hamarosan a megyeszékhely környékén is elindul a platfrom: "Augusztusban még csak teszteljük a folyamatokat. Hogy néz ki egy átadási nap? Milyen problémák vetődhetnek fel? Aztán szeptemberben szeretnénk a nagyközönség felé is megnyitni a rendelőfelületet és akkor már élesben is megpróbálni magunkat."

A bevásárlóközösségek működéséről agrármagazinunk, a Héthatár következő adásában, augusztus 19-én láthatnak bővebb összeállítást.

Somogyi Kosár - Kaposvár központú bevásárló közösség

Egy szuper cikk mentorainkról, a szer mi is ide szeretnénk eljutni! Csatlakozzatok hozzánk augusztus 5-én a Nyíregyházi Kosár Közösség-ről. Egy... Jövőtálló, vírusálló gazdaság-avagy mi is egy bevásárlóközösség? rendezvényünkön, ahol Palicz Ildikó és Zalatnay László a Nyíregyházi Kosár alapító fognak egy inspiráló és lelkesítő előadást tartani!

 

Címkék: bevásárlóközösség, somogyi kosár, vevő, bizalom, egészséges, termelő, termék, gazdaság