Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szombati kormányinfón elmondta, hogy a kormány koronavírus-járvány elleni védekezési alapba 663 milliárd forintot biztosít a kormány. Ebbe kell befizetni az idei párttámogatások 50 százalékát, a multinacionális láncokat terhelő kereskedelmi adót, a pénzügyi szektor hozzájárulását és a gépjárműadó önkormányzatoknak járó részét.

A párttámogatások 1,2 milliárd forintot tesznek ki, a multinacionális láncokat terhelő adó 36 milliárd forintot jelent, a bankoktól 55 milliárd forintot várnak, a gépjárműadó központi költségvetésbe átirányított része 34 milliárd forint lesz. A járvány elleni védekezés központi tartalékával együtt a kormány becslései szerint összesen 663 milliárd forint kerülhet az alapba. Az intézkedések április 15-től vagy május 1-jétől hatályosak.

Gulyás Gergely (Kormány.hu)
Gulyás Gergely (Kormány.hu)

Továbbá a Kormányinfón elhangzott, hogy az egészségügyi dolgozók egyszeri bruttó 500 ezer forintos támogatása nagyjából olyan 70 milliárd forintba fog kerülni a költségvetésnek. De ezen felül az ápolók és az egészségügyi szakdolgozók 20 százalékos béremelésben fognak novemberben részesülni. 

1345 milliárd forint áll rendelkezésre a gazdaságvédelemre a költségvetésben, gazdaság újraindítására, de a pontos gazdaságvédelmi intézkedésekről a vasárnapi kormányülésen döntenek majd és hétfőn jelentik be. A csomag várhatóan a magyar GDP 18-22 százalékát fogja érinteni.

Gulyás Gergely a sajtótájékoztatón elmonda, hogy nagyjából harmincezerrel nőtt eddig a munkanélküliek száma. Valószínűleg több állás szűnt meg, azonban sokan voltak, akik máshol el tudtak helyezkedni. A tendencia azonban folytatódik: április kezdete óta a kormány becslése szerint naponta nagyjából négyezer fővel nő a munkájukat elvesztők száma. 

OLTASSA BE MAGÁT ÖN IS!

Címkék: Kormányinfo, védekezési alap, Gulyás Gergely, sajtótájékoztató, koronavírus, gazdaság