A gazdasági válság mélypontját követően az elmúlt évek a kaposvári húsüzemnél is az építkezésről és a megerősödésről szóltak. A város hathatós támogatásával sikerült megmenteni több száz munkahelyet, és ma már jelentős árbevételre tesz szert évente a cég.

Az idei évben a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara "Somogy Gazdaságáért " díját a Kométa '99 Zrt. kapta meg, amit a cég ügyvezető-helyettese, Hollósy Tibor vett át.

- Nehéz időszakon vagyunk túl és gyakorlatilag sikerült ezt megoldanunk kitartással. Előremenekülünk, tehát fejlesztünk folyamatosan és gyakorlatilag az árbevételünket tudtuk növelni . Számos olyan beruházást hajtottunk végre, amelyekkel a hatékonyságunkat tudtuk növelni és ezáltal a különböző piacokon eredményesen tudtunk megjelenni - tette hozzá Hollósy Tibor.

A Somogy Gazdaságáért Életműdíját a Kapos Galván Kft. ügyvezetőjének, Tell Jánosnak ítélte oda a szakmai bizottság. Ő 1964-ben került a vállalkozáshoz és az évtizedek alatt végigjárta a ranglétrát. 74 évesen visszavonul a napi cégvezetéstől.

null

- Az utánpótlás az tulajdonképpen kiépített lett a cégnél, tehát a működőképesség adott. A tulajdonrészben még maradok egy darabig. Az elmúlt évtizedekben mindig jól működő cég voltunk, amely most az utódoknak is átadva a következő évekre is nagyon jó lehetőség lesz a megélhetésre az ott dolgozóknak - nyilatkozta Tell János.

A Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara vállalkozói díjazása már évtizedes hagyományokra tekint vissza. A jelöltekre a kamarai rendes tagok adhatnak ajánlást és végül egy minden évben változó összetételű bizottság dönt a díjak odaítéléséről.

- Én úgy gondolom, hogy itt a tagság választja ki maga közül azokat akiket úgy gondol, hogy olyan tevékenységük van, amit érdemes díjazni és azt hiszem, hogy ez a legőszintébb díj odaítélés és odaadás és ezek a vállalkozások ezek mind a városnak, mind a megyének jelentős erejét képviselik - mondta Varga József a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

A keddi ünnepségen még nyolc kategóriában díjaztak cégeket és magánszemélyeket, valamint elismerték a 25, 30, illetve 40 éve működő vállalkozásokat is.

Címkék: Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara, díj, kaposvár, gazdaság