Hétfő délután átadták az új 67-es út első ütemét Somogyaszaló és Somogybabod között. A 26,4-es útszakaszon egyelőre kétszer egy sávon haladhat a forgalom, november végén azonban már teljes hosszában és szélességében használható lesz a gyorsút.

A hétfői részátadó ünnepségen elhangzott: a beruházás nemcsak gyorsabb és biztonságosabb közlekedést eredményez majd Kaposvár és az M7-es autópálya között, hanem a somogyi megyeszékhely gazdaságát is fellendítheti.

Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár a Somogybabodon tartott eseményen elmondta: a november végéig 33,2 kilométeresre bővülő útszakasz mintegy nettó 66 milliárd forintba került, a beruházás jelentősen javítja Kaposvár és a Balaton közúti kapcsolatának minőségét.

Szita Károly, a somogyi megyeszékhely polgármestere arról szólt, hogy a kaposváriak másfél évtizede várnak erre a fejlesztésre amelynek már a híre elég volt ahhoz, hogy a város felkerüljön a befektetők térképére, a település gazdasága azóta érezhetően erősödik.

Nagy Róbert Attila, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) vezérigazgatója beszámolt arról, hogy a kétszer kétsávos gyorsforgalmi úton akár óránkénti 110 kilométeres sebességgel is lehet haladni. Hozzátette, hogy egy akusztikus burkolatjel révén Mernyeszentmiklós és Mernye között a Republic zenekar ismert slágere csendül fel a Budapest irányából Kaposvár felé a külső sávban, 80 kilométeres óránkénti sebességgel haladóknak.

A NIF korábbi tájékoztatása szerint a 67-es gyorsforgalmi út két további része, a 3,3 kilométer hosszú kaposfüredi és a 9,9 kilométeres látrányi elkerülő szakasz fejlesztése 2021-re valósul meg. A teljes hosszában 46 kilométeres, 130 milliárd forintba kerülő gyorsforgalmi úton Kaposvárról személyautóval fél óra alatt elérhető lesz az M7-es autópálya.

Címkék: látrány, somogyaszaló, átadó, 67-es, gazdaság