Eddig összességében 460 embert vontak be a programba, amelyből 360-an még dolgoznak és több mint 150-en önállóan helyezkedtek el - mondta el ma egy konferencia felvezetőjében a megyei közgyűlés alelnöke. Huszti Gábor azt is hozzátette, hogy míg Somogy északi és középső részén munkaerőhiány van, addig a déli régióban munkanélküliség.

Kaposvár önkormányzata önállóan is belekezdett egy foglalkoztatási paktumba. Erre egy milliárd forint áll rendelkezésre, hogy összesen több mint 800 embernek segítsenek munkához jutni. Ez a program nagyjából a félidejénél tart.

- A város gazdasági szerkezetét jól tükrözi, hogy alapvetően a kereskedelem az, ahol a legnagyobb létszámban van szükség munkaerőre. Hiány van eladókból, pénztárosokból, de állatorvosok és könyvelők jelentkezését is várják - mondta Szabó Zoltán, a Kaposvári Gazdaságfejlesztési Kft. ügyvezetője.

A foglalkoztatási programok ugyanakkor nemcsak álláshelyekkel segítik az érdeklődőket, hanem különféle szakmai, illetve a készségeket, képességeket fejlesztő tréningekkel, képzésekkel is.

Címkék: somogy megye, foglalkoztatás, kaposvár, gazdaság