Két pályázati lehetőségük is van a cégeknek arra, hogy támogatásokat nyerjenek munkahelyi képzésekre. Mindkettő beadási határideje december harmadikán jár le.

- A vállalkozások részére lehetőség, hogy OKJ-s, nyelvi, vagy egyéb szakmai képzéseket nyújtsanak az alkalmazottjaik számára. 24 hónap áll rendelkezésükre és vállalkozás mérettöl függetlenül 3-50, vagy 10-100 millió forint támogatást nyerhetnek arra, hogy képezzék az alkalmazottaikat - tette hozzá Gábor Márk, pályázati tanácsadó.

null

A rendelkezésre álló adatok szerint egyébként a munkahelyi képzések terén Magyarország jelentősen elmarad az unisós átlagtól. A gazdaságilag elmaradottabbnak számító Somogy megyében ez jelentős gondokat okoz a vállalkozásoknak a termelésben.

A Somogyi Kereskedelmi és Iparkamar elnöke saját cégén keresztül tapasztalja, hogy kevés a műszaki végzettségű fiatal, így ők is saját dolgozóik közül képeznek tovább.

- Azok a dolgozók, akik már bent vannak az üzemben azoknak a tudás színvonalát mindeképpen növelni kell a versenyképességhez. Minél nagyobb tudásra van szükség annál inkább stabilabb egy cég és a munkahelyi képzések elősegítése érdekében jelentős kormánytámogatással az MKIK a területekre irodákat telepített - mondta Varga József, a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

A kereskedelmi és iparkamara épületében működő iroda egyelőre még kevésbé ismert vállalkozások körében, de már vannak cégek, amelyek felismerték a képzésben rejlő lehetőségeket és vannak nyertes pályázatok is.

Címkék: képzés, munkaerő, skik, gazdaság