Az Öreglak - Marcali út 8 kilométeres szakasza 880 millió forintból újult meg. De nemcsak új aszfaltot kapott, hanem a többi között a buszmegálló szigeteket is átépítették.

"Az elődleges célunk a közelkedés biztonságának a javítása volt. Azzal hogy ez az útfelület egyenletessé vált, a vizenmcsúszás megelőzése, a megfelelő vízelvezetésnek a kiépítése, illetve a téli munkavégzésünk hatékonysága is szerepet kap majd." - mondta el Németh Zsolt, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója.

A mai átadó ünnepségen elhangzott, hogy az új utak javítják a vállalkozások versenyképességét, így helyben tarthatják az ott élőket is.

öreglaki út

"Ahhoz, hogy a kistelepülések is meg tudják tartani az ott élőket, sőt vonzerőt jelentsenek a városban lakóknak, ahhoz az alap infrastruktúrára mindenképpen szükség van. Ezért nagyon fontos, hogy elsősorban utakat újítsunk fel és építsünk, és pótoljuk azt a hiányzó inrastruktúrát, ami sok helyen még sajnos nincs, mint például a csatornarendszer" - árulta el Móring József Attila, országgyűlési képviselő.

A magyar falvak program keretein belül további jelentős fejlesztések várhatóak országszerte.

öreglaki út

"A kormány 150 milliárd forintot fog majd erre a szolgáltatása fordítani. És ehhez járul még választókerületenként több mint 1 milliárd forint, tehát összességében több mint 100 milliárd forint az alacsonyabb rendű utak javítására, karbantartására, megújítására." - foglalta össze Neszményi Zsolt, somogy megyei kormánymegbízott.

Somogyban egyébként idén eddig 57 kilométernyi út újult meg 7 és fél milliárd forintból.

Címkék: útszakasz, Öreglak, megújult, átadás, Marcali, gazdaság