Több mint 130 lakóépület, a posta, a kultúrház és egy közpark is védelmet kap azzal a beruházással, amelybe belevág Kaposvár MJV Önkormányzata. A csapadékvíz megfelelő elvezetésének megvalósítása után ugyanis csökken a veszélye annak, hogy nagyobb eső vagy hóolvadás esetén a csapadék károkat okozzon az ingatlanokban. A 90,62 millió forint száz százalékban vissza nem térítendő európai uniós támogatással megvalósuló fejlesztés része a több mint 170 milliárd forintos Németh István Programnak, amely az évszázad beruházási programja a somogyi megyeszékhelyen.

A töröcskei városrész helyi adottsága, hogy a meredek domboldalak miatt a csapadékvíz gyorsan folyik le, emiatt gyakori az elöntés és az iszapelrakódás, amelyet hordalékfogó építésével tervezünk megakadályozni. A belterületi árkok vízelvezető képességét úgy emelik majd a megfelelő szintre, hogy a rossz szinten épült, nem megfelelő vízvezető képességű, vagy leszakadt kapubejárókat átépítik, valamint a belterületi csapadékvizeket elvezetik a befogadóig, azaz a Töröcskei vízfolyásig. Átépítik a romos vízelvezetőket, és van, ahol az árkokat mederlap burkolattal látják el. Mindezek mellett Kaposvár MJV Önkormányzata elkészíttette a városrész vízrendezésének tanulmányát is.

A szakemberek biztonságosabb lakókörnyezetet, a környezeti állapot javulását, a helyi vízkár veszélyeztetettségének csökkentését és a felszíni vizek minőségének javítását várják a beruházástól.

A „Kaposvári csapadékvíz-elvezető hálózatok kiépítése és felújítása a Töröcskei városrészben” elnevezésű, TOP-6.3.3-15-KA1-2016-00001 azonosítószámú projekt a Széchenyi 2020 program keretében az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Címkék: töröcske, csatorna, fejlesztés, gazdaság