A kormányablakokban egyre többen érdeklődnek az ingyenes útlevél iránt. Ezt, a 65 év felettiek ugyanis néhány nap múlva már illetékmentesen kérhetik. Ezen kívül nagyon népszerű az ügyfelek körében a CSOK-hoz kért hatósági bizonyítvány, az egészségbiztosítási jogviszonyról. Hamarosan ezért sem kell fizetni.

- Március 16-tól, évente két alkalommal illetékmentesen tudják majd kérni az ügyfelek ezt a hatósági bizonyítványt. Ez a tavalyi évben közel 1546 kérelmezett ügyet jelentett és már látszik, hogy a januári, februári adatok alapján havonta több mint 100 ügyfél él ezzel a lehetőséggel. Ezért eddig 3 ezer forintot kellett fizetni - mondta Dr. Boldog-Ellenberger Szilvia, a Kaposvári Járási Hivatal hivatalvezető-helyettese.

A magánszemélyeken kívül a vállalkozásoknak is kevesebb hatósági iratért kell fizetniük, mint korábban.

- A jogalkotó az általános és az egyszerűsített bejegyzési eljárásban megszűntette a korlátolt felelőségű társaság, az egyéni cég, a közkeresetű társaság, a betéti társaság és a szociális szövetkezet bejegyzési illetékét - tette hozzá Dr. Király Kornélia, a Kaposvári Törvényszék kollégiumvezető-helyettese.

A somogyi kománymegbízott egy hétfői sajtótájékoztatón kiemelte: összesen 20 illeték csökkent: márc.16-tól nem kell fizetni a többi között az anyakönyvi kivonatért, a 18 éven aluliaknak a közigazgatási eljárásokért, a 65 évnél idősebbeknek pedig az útlevélért. Ingyenes lett a családi név változtatása, az egészségbiztosítási pénztári hatósági bizonyítvány, a vállalkozások bejegyzésével és az értesítési cím bejelentésével kapcsolatos eljárás. A rezsicsökkentéstől és az idei bürokrácicsökkentő csomagtól jelentős megtakarításokat várnak a szakértők.

- Ez összesen azt jelenti, hogy a polgároknak 1,6 milliárd forinttal kevesebbet kell majd befizetniük és ha ehhez hozzáadjuk a 2016-os megtakarítást ahol 3,6 illetőleg 10,4 milliárdos megtakarításról beszélhetünk, akkor azt hiszem ez egy nagyon komoly dolog a polgároknak és a vállalkozásoknak - mondta Neszményi Zsolt, a Somogy Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja.

Kaposváron a múlt csütörtökön a vasútállomáson megnyílt kormányablakkal együtt, ma már három ilyen ponton lehet ügyeket intézni.

Címkék: csökkenő, útlevél, illeték, költség, kormányablak, gazdaság