A MÁV egykori legendás főépítésze, Pfaff Ferenc tervei alapján 1899-ben emelt, mintegy 2100 négyzetméteres műemléki ingatlan európai uniós pályázati támogatást élvező rekonstrukciója a szerkezeti, épületgépészeti, homlokzati munkák elvégzése mellett magában foglalta az utasterek, az utaskiszolgálás, a vasúti infrastruktúra működéséhez szükséges helyiségek modernizációját, információs és kamerarendszer üzembe helyezését is.

 

A csütörtöki átadó ünnepségen Dávid Ilona, a vasúttársaság elnök-vezérigazgatója elmondta: a felújítás a művemlékvédelmi szempontok figyelembevételével történt és több mint másfél milliárd forintba került.

Kaposvár polgármestere, Szita Károly pedig köszöntöjében egyebek mellett azt mondta, hogy a több mint 110 éves épület most ismét méltó lett a városhoz. A beruházáshoz Kaposvár mintegy 70 millió forinttal járult hozzá, mivel nem kért közterületi foglalási díjat.

Gelencsér Attila országgyűlési képviselő szerint a vasútállomás egyfajta kapu a városra, így nem mindegy, mi fogadja itt az utazókat.

Peresztegi Imre, a ZÁÉV Építőipari Zrt. vezérigazgatója szerint úgy újították fel a műemlék épületet, ahogy azt több mint egy évszázada megtervezték.

Fotó: Kaposvár Megyei Jogú Város/Facebook

A vasúti felújítások ugyanakkor idén is folytatódnak. A közeljövőben adják át a keszthelyi állomást, őszre pedig befejeződik a tapolcai állomás felújítása. Időszerűen a Szántód-Balatonszentgyörgy közötti vasútvonal korszerűsítése is zajlik.

Az épületben kormányablak is nyílt a környéken élők minél magasabb szintű kiszolgálására.

Címkék: vasútállomás, máv, átadó, gazdaság, kaposvár