Hatvanan dolgoznak a Kapos Jármű és Javító Kft.-nél. Kamionokat, személyautókat javítanak és kisbuszokat is gyártanak. Tamás öt éve dolgozik itt. Februárban már többet vihet haza a munkájáért.

- 10-15 ezer forinttal keresünk többet tavalyhoz képest, így jobban kijövünk a fizetésünkből - tette hozzá Bertalan Tamás.

A vállalkozás 27 éve működik nyereségesen és fontosnak tarják, hogy megbecsüljék dolgozóik munkáját is.

- Nem csak a minimálbéresek fizetését emeltük, hanem mindenkiét. Nagyjából 17 millió forintos többletköltséget jelent ez nekünk éves szinten - válaszolta Tajnafői István, a cég vezérigazgatója.

Gelencsér Attila országgyűlési képviselő egy csütörtöki sajtótájékoztatón azt mondta: a kormány elkötelezett abban, hogy segély helyet, munkát adjon az embereknek.

- A segélyt leváltottuk, helyette a munkát választottuk. Ez az építkezés zajlik 7 éve, ez szimbolikusan azt jelenti, hogy visszaállítjuk a munka becsületét. Az itt élőknek soha nem érte meg annyira itt dolgozni mint ma - mondta a kormánypárti képviselő.

Egy széles körű bérmegállapodásnak köszönhetően februártól 15 százalékkal nőt a minimálbér és 24 százalékkal a garantált bérminimum. Emellett például a közszférában dolgozó közel ötezer kaposvárinak is emelkedik a bére öt százaléktól akár egészen 33 százalékos mértékig.

Címkék: minimálbér, fizetés, 2017, emelkedés, gazdaság