Aki csak teheti lejjebb tekeri a fűtést a távfűtéses lakásokban. Mivel ezt az egyedi mérőórák lehetővé teszik, sokan így próbálnak meg spórolni. A januári rendkívüli hideg miatt ugyanis jelentősen több energia fogyott idén, mint az előző években.

Átlagosan 5 fokkal volt hidegebb, mint a korábbi években. Ráadásul ez volt az elmúlt 20 év leghidegebb hónapja.

Vida Zotmund Alpártól, a Kaposvári Önkormányzati Vagyonkezelő és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatójától megtudtuk: nagyjából 40-45 százalékkal nőtt az energiafelhasználás januárban. A számlákon viszont csak áprilisban jelenhet meg a többletköltség, hiszen addig tart a fűtési szezon.

null

A becslések viszont azt mutatják, hogy 20-30 százalékkal kell majd többet fizetni az elszámolások után. Ez azt jelenti, hogy legkevesebb néhány ezer forinttal biztosan magasabb lesz az egyenleg.

A kaposvári önkormányzattól is sokan kértek segítséget a zord tél miatt. Az eddigi fűtési időszakban 35 család kapott tüzifát és a rászorulók támogatást is kérhettek a tüzelő beszerzéséhez.

- Pénzbeli támogatással közel 300 családot tudtunk segíteni a tüzelő megvásárlásához 10 és 30 ezer forint közötti összegben - tette hozzá Sovány Tamás Tiborné, a Kaposvári Önkormányzat szociális irodavezetője.

A kaposvári önkormányzat eddig 5 millió forintot fordított arra, hogy senki ne maradjon hidegben. A rászorulók többségében idősebbek, egyedül élők vagy nagycsaládosok voltak.

Címkék: emelkedés, fűtés, számla, gazdaság