Adókedvezmények és bértámogatások a vállalkozóknak, infrastruktúrafejlesztés és ösztöndíjak. A többi között ezekkel az eszközökkel élénkítené Kaposvár a helyi gazdaságot. Erre majdnem 13 milliárd forintot szán a város.

Ennek a keretösszegnek nagyjából egytizede több mint 800 embernek segíthet majd abban, hogy ismét visszataláljon a munkaerőpiacra. A cél az, hogy akár átképzésekkel is, olyan állást találjanak, ami hosszú távon is biztos megélhetést nyújt. Úgy, hogy mindeközben a vállalkozások is megtalálják a számításukat.

"Elkezdtünk személyes interjúkat folytatni vállalkozásokkal, vállalatvezetőkkel, HR vezetőkkel, valamint egy online kérdőívet indítottunk az útjára, amelyben a válaszokat, amiket megkaptunk, elemezzük és az igényekre próbálunk választ adni. Tehát elsősorban az számít nekünk, hogy a munkaerőpiaci szereplőknek mire van, illetve kire van szüksége." - tájékoztatott a programról Szabó Zoltán, a Kaposvári Városfejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezetője egy csütörtöki konferencián.

vállalkozás szabó fogaskerék

Márpedig a helyi vállalkozások sikere egyet jelent a város sikerével is. Ha ugyanis jól megy a cégeknek, akkor egyre több embert alkalmaznak, egyre több munkahelyet teremtenek.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere szerint a város célja, az hogy az évtized végére mindenki dolgozhasson Kaposváron, aki munkával akarja önmaga és családja boldogulását biztosítani, és egyben meg kell teremteni a piacgazdasági értelemben vett teljes foglalkoztatottságot.

A statisztikai adatok e vonatkozásban már most is kedvezőek. Az őszi mutatók az elmúlt két évtized legalacsonyabb munkanélküliségéről tudósítanak. Időszerűen nagyjából 1500-1600 álláskereső van Kaposváron, 650-el kevesebb, mint tavaly ilyenkor.

Címkék: gazdaságfejlesztés, foglalkoztatás, munkahely, program, munka