"Félő, hogy a lehetőségek el fognak úszni. Lesznek olyanok, akik már kihasználják a rendelkezésre álló kereteket, illetve nem jelenik meg több felhívás és azokból kell gazdálkodni, amelyek a piacon vannak." - ezekkel a mondatokkal nyitotta meg Gedei Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium projektmenedzsere a mai Gazdaságfejlesztési Operatív Programról szóló konferenciát Kaposváron.

vállalkozás konferencia

Mintegy fél évük van azoknak, akik eddig még nem adtak le pályázatot a Gazdaságfejlesztési, Innovációs Operatív Program valamelyik támogatására. A keret több mint 2700 milliárd forint és nyolc féle részterületről lehet pénzt lehívni. A kis és középvállalkozások már csak 375 milliárd forintra pályázhatnak kapacitásbővítésre, eszközfejlesztésre. A támogatásokat a jól működő vállalkozások tudják felvenni.

"Nem mentőövet dob azoknak a vállalkozásoknak, amelyek a túlélésre játszanak, tehát nem azt segíti, hogy egy-két-három évig egy-egy vállalkozás elpilinckázzon a víz felszínén ebbe a mentőövbe kapaszkodva, hanem azokat a vállalkozásokat akarja segíteni, akik már úgymond önjáróak, önállóan is képesek a működésre, fent tudják tartani magukat és tudnak is fejlődni." - mondta el a projektmenedzser.

vállalkozás szabó fogaskerék

Az egyik gazdasági portál által szervezett mai konferencián szó esett arról is, hogy melyek azok a cégek, amelyek esélyesek a pénzek elnyerésére. Lehoczky Tibor, a Goodwill Consulting Kft. vezető pályázati tanácsadója szerint a feltételrendszer az elmúlt két évben nem változott, sőt az előző hét éves ciklushoz mérten egyszerűsödött.

"Én abban látom a nagyon nagy változást, hogy az előző időszakban nagyon sok féle pályázat volt viszonylag kisebb keretekkel, most viszon kevés féle pályázat van és azok a gyártó, feldolgozóiparra fókuszálnak, viszont nagyon nagy keretek, amik elérhetőek a cégek számára." - tette hozzá.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere a város 13 milliárd forintos gazdaságfejlesztési programjáról szólva elmondta, fontos Kaposvárnak, hogy jól működő vállalkozások működjenek a megyeszékhelyen.

"Ha erős a gazdaság, erős a település. Ha gyenge a gazdaság, akkor ez nem mondható el róla. Ha erős a gazdaság önöknek jól megy, több adót fizetnek. Sokkal több mindent meg tudunk valósítani közös érdekünkből. Ha önök kevés adót fizetnek, akkor mi gyengébbek leszünk." - mondta el a polgármester.

A szakemberek elmondták, megkezdődőtt a felkészülés a 2020 utáni időszakra is, amikor már nem lesznek vissza nem térítendő támogatások. Az olcsó hitelekre 700 milliárd forintot különítettek el a gazdaságfejlesztési programból.

Címkék: európai unio, vállalkozás, konferencia, fejlesztés, gazdaság